0329stonesourMegkezdte új nagylemezének felvételeit a Stone Sour. Corey Taylorék albuma a mostani tervek szerint nyáron kerülhet a boltokba, és két új tag is debütál rajta.

0110scottfullerMegtalálta új dobosát az ismét Steve Tuckerrel felálló Morbid Angel. A zenekar már megkezdte következő albumának rögzítését, a producer a régi kolléga, Erik Rutan lesz.

Február 24-én jelenik meg a Striker új nagylemeze. A kiadvány az edmontoni banda nevét viseli, és Born To Lose címmel máris meghallgatható róla az első szerzemény.

0104oriasJanuár 17-én jelenik meg az Óriás új nagylemeze. A Minden villany ég című albumról máris meghallgatható a Senki se fél című szám, amely az anyag nyitódala lesz.

Nagyszabású stadionturnét jelentett be a U2: az észak-amerikai és európai dátumokon a zenekar teljes egészében eljátssza majd egész története egyik legjobb és legklasszikusabb, egyben legsikeresebb nagylemezét, az 1987-es The Joshua Tree-t.

Bret Michaels egy friss nyilatkozata szerint idén ismét turnéra indulhat a Poison. A frontember szerint mindenki akarja a dolgot, és elég közel járnak a véglegesítéshez is.

0109lilJimmy Bain tavalyi halála után egy ideig nem lehetett tudni, meddig mehet tovább az egykori DIO-hangszereseket tömörítő Last In Line, Vivian Campbell azonban most tiszta vizet öntött a pohárba: máris írja a dalokat a Heavy Crown album folytatására.

0615foreignerLou Gramm, Al Greenwood és Ian McDonald is csatlakozik majd a Foreignerhez néhány idei fellépésen. Minden idők egyik legnagyobb AOR-csapata idén ünnepli első lemezmegjelenésének negyvenedik évfordulóját.

Pát hétnyi bizonytalanság után kiderült: megmarad a Metal Hammer, a Classic Rock és Prog. A Team Rock lapjainak jogait az a Future Publishing kiadó vásárolta meg, amely 2013-ban eladta őket a csődbe ment cégnek.

0108jhA zenészek másként és másként reagálnak a koncerteken mobiltelefonnal ácsingózó rajongókra: van, aki akár a készülékek összezúzásától vagy az adott néző megszégyenítésétől sem riad vissza. James Hetfield szerint utóbbi lépésekre nincs szükség, de őt is zavarja a jelenség.

0717rainbowIdén egy rövid brit turné erejéig ismét színpadra áll a tavaly felélesztett Rainbow. Ritchie Blackmore egy friss interjúban elmondta: amennyiben a néhai Ronnie James Dio még élne, akkor sem vele hozta volna össze a csapatot.

Hamarosan szólóalbummal jelentkezik Stephen Pearcy, ám a Ratt frontembere most megerősítette: valóban új dalokkal dolgozik ismét megtalált régi kollégáival, Warren DeMartinivel és Juan Croucierrel.

0102wakemanIdén a Yes a Rock And Roll Hall Of Fame egyik beiktatottja, és ugyan úgy tűnt, csonka létszámban lesznek csak jelen az április gálán, a helyzet most konszolidálódni látszik: Rick Wakeman változtatott korábbi álláspontján, és elmegy a díjátadóra.

Január 20-án új DVD-vel jelentkezik a Marillion. A Marbles In The Parkról már két számot is meg lehet nézni.

0528iommiSzerencsére nem rákos elváltozás volt az a csomó, amit Tony Iommi torkában találtak néhány héttel ezelőtt. A Black Sabbath gitárosa így nyugodtan készülhet zenekara utolsó fellépéseire, és még inkább az azokat követő boldog nyugdíjasévekre.

Február 24-én jelenik meg a Suicide Silence új nagylemeze. A zenekar Ross Robinson producerrel készítette el az albumot, amely az előzetes nyilatkozatok alapján komoly változásokat hoz, és a Doris című első számot máris meg lehet róla hallgatni.

Timeless Numbers címmel közzétett még egy friss szerzeményt a Darkest Hour. A Washington D.C.-i csapat következő nagylemeze Godless Prophets & The Migrant Flora címmel jelenik meg március 10-én.

0113halestormJanuár 6-án, azaz tegnap új EP-vel jelentkezett a Halestorm, amelyen ismét feldolgozások szerepelnek. A zenekar most közzétette az összes dalt a YouTube-on.

0427pearcyJanuár 27-én jelenik meg Stephen Pearcy új szólóalbuma, a Smash, amelyről Rain címmel meghallgatható egy dal. A frontember emellett ismét a Ratt-tel koncertezik 2017-ben.

1123bsrHeavy Fire címmel jelenik meg február 3-án a Black Star Riders harmadik nagylemeze, amelyről most megérkezett a Testify Or Say Goodbye című szám. A csapat az idei évet inaktívan töltötte, hiszen a tagok ismét feltámasztották a Thin Lizzyt.

A Metallica továbbra is minden szempontból verhetetlen – derül ki abból a listából, amelyet a Metal Insider állított össze a tavalyi amerikai rock- és metallemez-eladások alapján. Az Egyesült Államokban továbbra is nevetségesen alacsonyak a fogyások a műfajban, és sajnos nem csak a fénykorhoz képest.

0105iommiKülönleges zeneművet írt a Birminghami Katedrális számára Tony Iommi. A Black Sabbath alapítója így akart visszaadni valamit szülővárosának.

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb, legjobb projektlemezét szállította le 2014-ben a KXM trió, és jó hír, hogy az első albumnak lesz folytatása is: Doug Pinnick, George Lynch és Ray Luzier második nekifutása március 17-én jön ki Scatterbrain címmel.

Love Don’t Live Here címmel meghallgatható a harmadik dal a Jack Russell’s Great White első albumáról. A He Saw It Comin’ című nagylemez január 27-én érkezik a Frontiers gondozásában.

Bemutatta új felállását a svájci Eluveitie. A zenekarból tavaly hárman is távoztak, most azonban ismét teljes náluk a kép.

0105blazeMárcius 3-án jelenik meg Blaze Bayley kilencedik szólóalbuma, az Endure And Survive (Infinite Entanglement Part II). Mint a címből is sejthető, az anyag a tavaly megjelent Infinite Entanglement sci-fi konceptsztoriját viszi tovább.

Megkezdte a stúdiómunkát a negyedik albumon a Black Country Communion. Glenn Hughes, Joe Bonamassa, Derek Sherinian és Jason Bonham új lemeze májusban kerülhet a boltokba.