Bedőlt a legnagyobb angol rockzenei médiacsoport, a Team Rock. A többek között a Metal Hammert és a Classic Rockot is kiadó konszern alkalmazottai nagyrészét elküldeni kényszerült, a folytatás attól függ, találnak-e új befektetőt.

Jó hosszú kihagyás után, március 31-én jelenik meg a Los Angeles-i Warbringer ötödik nagylemeze. A zenekar elég alaposan átalakult felállásban készítette el a Woe To The Vanquishedet.

Március 10-én jelenik meg a denveri Havok negyedik nagylemeze. A thrasherek tavasszal Európában is bemutatják a Conformicide című albumot.

1969 címmel meghallgatható az első dal a Dress The Dead nevű formációtól. A csapat két vezéregyénisége a Forbidden ex-gitárosa, Craig Locicero, illetve Peter Dolving, a The Haunted többszörös volt frontembere.

A Triple Threat címet viseli az a kiadvány, amelyet január 27-én jelentet meg a kanadai Annihilator. A háromlemezes anyag legfőbb érdekességét az akusztikus felvételek jelentik, amelyek közül máris megérkezett az első.

0826gunsUgyan még lehet jegyeket kapni a Guns N' Roses jövő nyári európai koncertjeire, de a kiemelt állomások többsége már tulajdonképpen teltházasnak tekinthető. Közben kiderült, hogy a csapatot ugyan megkörnyékezték a nagyobb fesztiválok is, de kizárólag saját bulikat akartak csinálni.

0226maxigorNemrég Budapesten is fellépett Max és Igor Cavalera a Roots album emlékturnéján, és a frontember természetesen a turné során fokozottan sok kérdést kap a régi Sepultura esetleges újjáalakulásáról. És ugyan legutóbb még elég rondákat mondott Andreas Kisserről és Paulo Jr.-ról, nem elutasító a dologgal kapcsolatban…

1220guiElkészült a ProArt második zeneipari jelentése, amelynek elsődleges tanulságai, hogy ugyan Magyarországon is nő a digitális zenefogyasztás, a hazai zenészek azonban elsősorban továbbra is koncertgázsikból és jogdíjakból élnek. A hazai közönség több mint fele egy fillért sem költ hangfelvételekre.

11 Short Stories Of Pain & Glory lesz a Dropkick Murphys új albumának címe, amely január első napjaiban kerül a boltokba. A Paying My Way című dal máris meghallgatható.

About Time címmel jelenik meg február elején a svéd Horisont új albuma. A zenekar most közzétette a The Hive-ot, amely az anyag nyitódala lesz

1219izzyCall Me The Breeze címmel új felvételt tett közzé a Guns N’ Roses tékozló gitárosa, Izzy Stradlin. A szám egy J.J. Cale-szerzemény feldolgozása.

0827sepuBejelentette első 2017-es fellépőit a Rockmaraton. A nemzetközi húzónevek közül a Sepultura jelenléte már biztos a dunaújvárosi fesztiválon.

0218mikeSikeres májátültetésen esett át Mike Williams, az Eyehategod frontembere. A rajongók több mint 70 ezer dollárt gyűjtöttek össze az énekesnek az elmúlt hónap során.

Február 3-án különleges, tripla újrakiadásban kerül a boltokba a Judas Priest történetének egyik legvitatottabb albuma, az 1986-os Turbo. Viszont a nagy húzást sajnos most sem lépte meg a zenekar...

0327enslavedOtthagyta az Enslaved sorait Herbrand Larsen billentyűs. A csapat egyelőre nem döntött az utód személyéről.

The Soulless Acolyte címmel meghallgatható egy vadiúj dal az ausztrál Aversions Crowntól. A zenekar új albuma, a Xenocide január 20-án érkezik a Nuclear Blastnél.

1218hfTávozott a Hammerfall soraiból David Wallin dobos. A jövőre ismét Magyarországon koncertező svéd heavy metalosok ugyanakkor gyorsan megtalálták az utódót Johan Koleberg személyében.

Knife In The Safe Room címmel közzétett egy friss szerzeményt a Darkest Hour. A Washington D.C.-i csapat következő nagylemeze Godless Prophets & The Migrant Flora címmel jelenik meg március 10-én.

Még egy új dalt mutatott be a teljesen átalakult felállású Emmure. A zenekar következő nagylemeze 2017 első felében jelenik meg Look At Yourself címmel, de januárra tervezett budapesti koncertjük elmarad.

The Venomous lesz a címe a görög-svéd melo-deathster Nightrage új nagylemezének, amely valamikor jövő év elején jelenik meg. A címadó számot máris meg lehet hallgatni.

Február 17-én jelenik meg az osztrák szimfo-metalos Edenbridge új albuma, a The Great Momentum. A lemez nyitódalához, a Shiantarához készült szöveges videó máris megtekinthető.

nineinchnails_cMég idén, december 23-án új EP-vel jelentkezik a Nine Inch Nails. A zenekar mindenképpen eltérő megközelítést ígér a legutóbbi soralbumhoz, a 2013-as Hesitation Markshoz képest.

Januárban jelenik meg a Kreator új nagylemeze, a Gods Of Violence. A zenekartól most meghallgatható a Satan Is Real című dal, amelyhez az album második videóklipjét forgatták.

0616fwImmortals lesz a Firewind új albumának címe, amely január 20-án jelenik meg a Century Media gondozásában. A zenekar jövő év elején Budapesten is fellép, most pedig bemutatták a lemezről az Ode To Leonidas című szerzeményt.

0303exdeoFebruár 24-én jelenik meg az Ex Deo új albuma, amelyről bemutatták az első dalt. A The Immortal Wars azután érkezik, hogy a Kataklysm-főnök Maurizio Iacono rövid időre leállította a római tematikájú death metalos formációt.

The Coyote Who Spoke In Tongues lesz a címe annak az akusztikus szólóalbumnak, amelyet január 27-én hoz ki a Napalmnál John Garcia, és most meghallgatható róla az első felvétel. A Kyuss volt frontembere néhány dalt egykori legendás bandájától is átdolgozott a lemezre.

1216davidtimTörzskönyvezett Morbid Angel-haknicsapatot alapított a zenekarból tavaly ismét távozott David Vincent énekes/basszer és Tim Yeung dobos. A banda neve I Am Morbid, és kizárólag az anyazenekar legklasszikusabb albumairól játszanak majd dalokat a koncerteken.