Február elején megkapta a platinastátuszt az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetségétől (RIAA) a Five Finger Death Punch második nagylemeze, a 2009-es War Is The Answer. Hosszú évek óta ez az első metalalbum, amelynek amerikai eladásai túllépték az egymilliós álomhatárt.

Meghallgatható még egy új szám a német Accuser új nagylemezéről, a The Forlorn Divide-ról, amely március 11-én érkezik a Metal Blade gondozásában. A csapatban új szólógitáros játszik.

Ricky Warwickkal az utóbbi években elsősorban a Thin Lizzyből lett Black Star Ridersben találkozhattunk, a The Almighty egykori frontembere azonban szólókarrierjét sem adta fel. Olyannyira nem, hogy jövő héten egy dupla anyag jelenik meg tőle, amelyről már három dal is meghallgatható.

0507treatmentThe Devil címmel meghallgatható még egy új dal a brit The Treatmenttől. A zenekarban komoly változások mentek végbe a 2014-es Running With The Dogs lemez óta, hiszen énekest és gitárost is cseréltek.

Újabb neveket jelentett be a Rockmaraton, méghozzá nem is akárkiket: a korábban már kiszivárgott Testament fellépése hivatalossá vált, de jön mellettük a Dog Eat Dog, az Ignite és a Toxic Holocaust is.

0211izzyIzzy Stradlin a legfrissebb pletykák szerint mindenképpen csatlakozik a régi tagokkal újraaktivizálódó Guns N' Roseshoz, de semmiképpen sem állandó jelleggel. Korábban a zenekar volt menedzsere, Alan Niven azt nyilatkozta, hogy tudomása szerint a gitáros dalokat is írt régi zenésztársaival.

0211novaJövő június 9-12. között rendezik meg Nickelsdorfban a 2016-os Nova Rockot, ahová ismét újabb neveket jelentettek be a szervezők. Kétségtelen, hogy a bécsi Rock In Vienna egyelőre metalosabbnak tűnik, de azért itt is elég erős felállás várható.

Killing Your Time címmel meghallgatható a második új dal is az ismét Mike Howe énekessel dolgozó Metal Churchtől. A csapat aktuális nagylemeze a Rat Pak kiadó gondozásában, Európában a Nuclear Blast licenszelésében jelenik meg március 25-én, XI címmel.

Április 29-én új lemezzel jelentkezik a brit punk/hardcore/crust-legenda Discharge. Az End Of Days című album a Nuclear Blast gondozásában kerül a boltokba, és 2008 óta az első sorlemez az ötfősre hízott csapattól.

0211swÉnekest cserélt az ohiói Skeletonwitch, akiknél Adam Clemans érkezett a tavaly távozott Chance Garnette helyére. Hamarosan egy új EP is megjelenik a thrash/death/extrém metalosoktól, természetesen már az új emberrel a mikrofonnál.

0107destFebruár 26-án, azaz jövő pénteken jelenik meg a black/thrasher Deströyer 666 új nagylemeze. A Wildfire-ről most megtekinthető a címadó dal klipje.

Tegnap még csak azt tudtuk, hogy elmarad a Biohazard teljes európai turnéja (így a május 3-ára tervezett budapesti fellépés is), most már azonban arról is van információnk, mi ennek az oka – ez azonban csak még további kérdéseket vet fel. A zenekar ugyanis megvált Scott Roberts énekes/basszusgitárostól.

0608twdMinden jegy elkelt a The Winery Dogs budapesti koncertjére. Mike Portnoy, Billy Sheehan és Richie Kotzen a Barba Negrában játszik február 17-én.

Február 12-én, azaz e hét pénteken jelenik meg a Nuclear Blastnél a finn Lost Society új nagylemeze, a Braindead. Az albumról a már ismert I Am The Antidote után most a Braindead című dal is meghallgatható.

David Vincent után újabb ikonikus extrém metalos figura jelentkezik a megszokottól gyökeresen eltérő zenével: hamarosan új nagylemezt jelentet meg a Behemoth főnöke, Adam Darski, azaz Nergal, amelyen tőle abszolút nem megszokott utakat jár.

0509edlingÚgy látszik, hiába szenved krónikus fáradtság-szindrómában, a kreatív energiák sosem látott mértékben fűtik a Candlemass és az Avatarium főnökét, Leif Edlinget. A basszusgitáros most egy új szólóprojektet is elindított The Doomsday Kingdom néven.

Március 5-én, többéves szünet után ismét színpadra áll a Bridge To Solace. A minikoncert nem valaminek a kezdete vagy a vége, hanem egy jótékonysági este keretében kerül rá sor, amellyel a Semmi Komoly basszusgitárosát, a daganatos megbetegedéssel küzdő Mezei Gábort segítik a fellépők.

0127lobTears I Will Be a címe annak a dalnak, amelyet most tett közzé a Lords Of Black a hamarosan megjelenő második lemezről. A zenekar frontján Ronnie Romero, a Rainbow új énekese áll.

1123wmcPretty Peggy címmel még egy új dalt tett közzé az ausztrál Wolfmother. A zenekar Victorious című albuma február 19-én jelenik meg.

1114bioMár tényleg nincs messze a brooklyni Biohazard új albumának megjelenése, és a banda elvileg már ennek kapcsán érkezett volna május 3-án ismét Magyarországra. A koncert azonban elmarad.

Us And The Night címmel jelenik meg március 11-én a 3 Doors Down új, sorrendben hatodik nagylemeze. Az amerikai modern rockbanda a szokásos színvonalat ígéri, és két új dalt is meg lehet hallgatni tőlük.

0311deftonesGore címmel érkezik tavasszal a kaliforniai Deftones új nagylemeze, amelynek kapcsán a csapat máris elkezdte az előzetes interjúkat. Az egyik ilyen beszélgetésben Chino Moreno énekest arról kérdezték, mi a legnagyobb mítosz a rockzenészekkel kapcsolatban.

0902omŐsszel adta ki Operation: Mindcrime nevű új zenekarának első lemezét, a The Keyt Geoff Tate, amelyet aztán élőben is bemutatott Budapesten. A Queensryche ex-frontembere már dolgozik a konceptalbum-sorozat második darabján, de emellett több vasat tart a tűzben.

Távozott a The Black Dahlia Murder soraiból Ryan Knight szólógitáros. A csapat már megtalálta a helyettest, és következő turnéjukon elejétől végéig eljátsszák a 2003-as Unhallowed debütöt.

A Prog Heaven csapata örömmel jelenti be, hogy április 14-től 16-ig újra lesz Prog Heaven Fesztivál, ezúttal háromnapos formában, amelynek helyszínéül a G3 Klubot választották Budapest belvárosában, a Király utca 8. alatt. A rendezvényen a hazai színtér krémje játszik, de meglepetések is lesznek.

0718sabatonMárcius 4-én jelenik meg a svéd Sabaton új koncertanyaga, amely a Heroes On Tour címet viseli. Az anyag alapcsomagos kiadása két DVD-t és egy CD-t rejt majd, és már két szám felvétele is megtekinthető róla.

Február 26-án jelenik meg a NoiseArt gondozásában a Wisdom új nagylemeze. Az album Rise Of The Wise címen fut majd, most pedig meghallgatható róla a címadó szám, amelyben Joakim Brodén is vendégszerepel.