Április 15-én új nagylemez érkezik Al Jourgensentől. A mester korábban ígéretet tett rá, hogy Ministry-album nem lesz több, és tartja is magát a szavaihoz: az új projekt neve és az anyag címe egyaránt Surgical Meth Machine.

1219darkfuneralMegkezdte a stúdiómunkát új nagylemezén a svéd Dark Funeral. A black metalosok nagyon régóta halogatják az album elkészítését és kiadását, de idén most már elvileg tényleg meg fog jelenni.

Ugyan egy ideig úgy tűnt, feloszlik a pár éve újjáalakult svéd dallamrocker Treat, végül mégsem így történt: a zenekar április 15-én új albummal jelentkezik, amelynek Ghost Of Graceland lesz a címe.

Szimplán Live címmel hozott ki egy új koncert-DVD-t Richie Kotzen, és az egészet hivatalosan feltolta a YouTube-ra, vagyis bárki megnézheti. A gitáros február 17-én Budapesten koncertezik a The Winery Dogsszal.

Új formáció élén tér vissza a kemény zenék világába Köteles Leander. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Leander Kills zenekarban Czifra Miklós gitáros (Amigod) és Jankai Valentin dobos (Blind Myself) lesznek az énekes, basszusgitáros, billentyűs Leander társai. Most azonban fény derült arra, hogy a másik gitáros az a Bodor Máté, aki a skót kalózmetalos Alestorm soraiban is penget.

1106peripheryMegkezdte az új album felvételeit az amerikai fővárosból származó Periphery. A zenekar semmiképpen sem paneles dalokon dolgozik, a végeredményt pedig már júniusban hallhatjuk majd.

Igencsak kedvezőnek tűnik az új Megadeth-album fogadtatása: a Dystopia a Billboard-lista harmadik helyén kezdett, amely a zenekar történetének második legjobb amerikai pozíciója. Az album a többi nagy zenei piacon is igen jól indított.

Márciusban, The Black címmel jön ki a Sumerian kiadónál a brit Asking Alexandria új nagylemeze. Az anyag az első lesz a sorban a májusban Danny Worsnop helyére leigazolt Denis Shaforostovval a mikrofonnál, és most meghallgatható róla a címadó szám.

Havoc címmel jelenik meg március 18-án a norvég progresszív Circus Maximus új nagylemeze. Az albumról két dalt is meg lehet hallgatni, a Frontiers kiadó pedig az év egyik legjobb produkciójának ígéri az anyagot a stílusban.

0115redFebruár 26-án jelenik meg a Redemption új nagylemeze, amely a The Art Of Loss címet viseli majd. A most bemutatott Thirty Silver dalban három ex-Megadeth-muzsikus is vendégszerepel.

0201benjiMegvágták a hétvégén Benji Webbe-et. A Skindred frontembere otthon, Newportban esett utcai támadás áldozatául, és ugyan kellemetlen sérülést szenvedett, szerencsére nem esett komolyabb baja.

Sacred Blood 'Divine' Lies címmel, február 26-án jelenik meg a brit dallamrocker Magnum új nagylemeze, amely Tony Clarkin szerint tipikusan magnumos lesz, ám kifejezetten dinamikus, erőteljes formában. A Crazy Old Mothers című első klip máris megtekinthető.

0201fezenA már bejelentett Within Temptation és Powerwolf mellett új nevekkel bővült az idei FEZEN kínálata. A székesfehérvári fesztivál egyik nagyszínpada idén is kifejezetten a súlyosabb zenéknek ad majd teret.

0201jbSúlyos tüdőgyulladással küzdött a január 24-én, 68 éves korában elhunyt Jimmy Bain, arról azonban nem tudott, hogy tüdőrákos is. A tragédiát a jelentések szerint végül a daganatos megbetegedés okozta.

Féktelenül címmel tekinthető meg egy új klip a String Theorytól, Takács Jozzy zenekarától. A gitáros a Leander Rising feloszlása után most ereje legjavát erre a csapatra összpontosítja.

Február 19-én jelenik meg a Myrath negyedik nagylemeze, a Legacy. A pár éve Magyarországon is járt tunéziai progresszív/etno/prog-metalban utazó csapattól most megtekinthető az első klip.

0131phil2Az első, finoman szólva is ingatag lábakon álló magyarázat után ténylegesen is bocsánatot kért Phil Anselmo a Dimebash gálán történtekért. A Pantera volt frontembere a múlt hétvégén tartott emlékkoncerten karlendítéssel és white power üvöltéssel köszönt el a közönségtől, amiért rengeteg bírálatot kapott, a bírálók élére pedig Robb Flynn, a Machine Head vezére állt. {jcomments off}

0131vinceA Mötley Crüe ugyan 2015 végével leállt, de a tagok természetesen nem intettek búcsút a zenélésnek: miközben Nikki Sixx nagyban készül a Sixx: A.M. új, dupla albumának megjelenésére, Mick Mars pedig John Corabival stúdiózik, Vince Neil nekifogott egy új szólólemez elkészítésének.

0131litafordTime Capsule címmel speciális album jelenik meg április 15-én Lita Fordtól. A lemez konkrétan a '80-as években írt és rögzített dalokat tartalmaz, amelyek közül ugyan akad, amelyik megjelent már, de ebben a formában még sosem lehetett hallani őket.

0130almanacMárcius 18-án jelenik meg a Nuclear Blastnél az Almanac első lemeze, a Tsar. Az elnevezés Victor Smolski gitárost takarja, aki másfél évtized után tavaly hagyta ott a Rage sorait, és az új bandától máris meghallgatható az első dal Self Blinded Eyes címmel.

December 14-én jelent meg a Christian Epidemic ötödik albuma. A Sírba szánt teremtés egylemezes, magyar változatát elsőként a HammerWorld mellékleteként lehetett megvásárolni, most pedig már elérhető a komplett háromlemezes, háromnyelvű anyag is.

Idén június 23-25. között rendezik meg Magyarország egyik legfeelingesebb rockfesztiválját, a RockPartot. A helyszín ezúttal is Balatonszemes lesz, az elsőként bejelentett fellépő pedig nem más, mint a finn Apocalyptica.

1003prongX (No Absolutes) címmel jelenik meg február 5-én a Prong új lemeze, amelynek turnéján Magyarországot is érinti a csapat április elején. A Cut And Dry című új dal alább máris meghallgatható.

 

1202voivodPost Society címmel speciális EP-vel jelentkezik február 26-án a kanadai Voivod. A minialbumra két új dal is felkerül, amelyek közül az egyik máris meghallgatható, de Away és társai közben a teljes következő nagylemezen is dolgoznak.

Március 15-én, négy évvel a legutóbbi album után, a finn Inverse kiadó gondozásában jelenik meg az Angertea ötödik nagylemeze, a Snakes In Blossom. A zenekar most bemutatta az első kész számot a lemezről.

0107destFebruár 26-án jelenik meg a black/thrasher Deströyer 666 új nagylemeze. A Wildfire a Season Of Mist gondozásában jön ki, és Hymn To Dionysus címmel most a második szerzemény is meghallgatható róla.

0418primordialÁprilis 25-én Budapesten játszik a Primordial, a Svartidaudi és a Ketzer. A koncert helyszíne a Barba Negra Music Club lesz.