0714jpEsze ágában sincs otthon ülni a Judas Priest legénységének a frissen kiadott Redeemer Of Souls lemezzel. Glenn Tipton ma már megmosolyogja, hogy pár évvel ezelőtt arról beszéltek: nem turnéznak többet az Epitaph kör lezárása után.

0717jw70 éves korában elhunyt Johnny Winter, a blues egyik leghatalmasabb legendája. A mester munkássága a rock- és metalszíntérre is óriási hatást gyakorolt. Új lemezének megjelenését így már nem érheti meg.

0717dpA Cathedral ma már sajnos csak szép emlék, a tagok azonban szerencsére nem adták el a hangszereiket a brit doomlegenda jobb létre szenderültével. Gaz Jennings, a csapat gitárosa ősszel tér vissza a színre új bandája, a Death Penalty bemutatkozásával.

0717bcfNemes egyszerűséggel Fuck lesz annak a friss EP-nek a címe, amelyet augusztus 19-én jelentet meg a kaliforniai Buckcherry. A mindig is híresen szabadszájúnak számító csapat ezúttal még direktben rá is játszik hírnevére: a minialbum mind a hat dalának címében szerepel az egyik legismertebb nemzetközi műveltségszó.

0716philElvileg már az új AC/DC-re sem kell olyan nagyon sokat várnunk, ám addig is meglepő, soron kívüli ajándékkal szolgál a csapat híveinek Phil Rudd: a banda legendás dobosa augusztus 29-én szólólemezt jelentet meg Head Job címmel.

0615jaIn A World Of Our Own címmel megérkezett az első szöveges videó a Yes új lemezéről. A progresszív rock egyik alapcsapatának albuma júlus 21-én jön ki Heaven & Earth címmel a Frontiersnél.

0529armageddonMég egy dalt mutatott be a Captivity & Devourment című új Armageddon-albumról Christopher Amott. A banda új nagylemezéhez még mindig nincs pontos megjelenési dátum, de vélhetően valamikor ősszel érkezik. A zenekar új dobosa Veress Márton, akit a Pokolgépből lehet ismerni.

0716gsAmerikában augusztus 5-én, Európában szeptember 1-jén jelenik meg a Godsmack új albuma, a 1000hp. Sully Erna énekes szerint a csapatban roppant komoly feszültségek halmozódtak fel az elmúlt években, de mára minden nehézséget maguk mögött hagytak.

0213garciaMy Mind címmel megtekinthető egy videó John Garcia első szólóalbumáról, amely augusztus 1-jén jelenik meg a Napalmnál. A Kyuss egykori frontemberének lemezén Robby Krieger, a The Doors legendás gitárosa is felbukkan.

0308toolMost már halad a Tool a 2006-os 10.000 Days lemez régóta esedékes folytatásával. Adam Jones gitáros és Danny Carey dobos egy interjúban elárulták: bizonyos jogi okok miatt is késlekednek ennyit.

Az ősz egyik kiemelt megjelenése lesz Slash új nagylemeze, a World On Fire. A gitáros nagy reményeket fűz az albumhoz, és saját bevallása szerint nem is érezhetné magát jobban a bőrében, mint ahogy mostanság van.

1115overkillIsmét a változatosságot, a sokszínűséget hangsúlyozta az Overkill június 18-án érkező új nagylemeze, a White Devil Armory kapcsán a zenekar frontembere. Bobby „Blitz” Ellsworth szavai szerint ma már nem elégedett maradéktalanul a legutóbbi The Electric Age-dzsel.

0313joe

Different Shades Of Blue címmel szeptember 22-én jelenik meg Joe Bonamassa új albuma. A gitáros most közzétette a címadó dal klipjét.

0524carcassBill Steer egy friss interjúja alapján leghamarabb az év utolsó hónapjaiban kezdhet el érdemben gondolkodni a Carcass a tavalyi Surgical Steel folytatásán. A gitáros szerint nem rohannak sehová, mert az albumnak ismét nagyon jónak kell lennie.

0418ewizTime To Die címmel, szeptember 30-án jelenik meg a londoni Electric Wizard új lemeze a Spinefarmnál. Jus Obornék máris közzétették az első dalt az albumról.

0528entVulture And The Traitor címmel még egy új dalt tett közzé az Entombed A.D. az augusztus elején esedékes Back To The Front albumról. A zenekar ősszel Budapesten is fellép a Grave társaságában.

0715tomjonesAz ultrasikeres 13 lemez turnéinak végeztével a Black Sabbath kicsit most elvonul a világ szemei elől, így a tagoknak lesz idejük más projektekre is. Tony Iommi például máris felvillantott egy sajátos lehetőséget…

0714havokHamarosan elkezd dolgozni következő nagylemezén a denveri Havok. A fiatal thrasherek minden eddiginél komolyabb hátországgal tehetik ezt, hiszen leigazolta őket a Century Media.

0604sabatonAbban a kivételes szerencsében van részünk, hogy valódi szenzációval szolgálhatunk mindenkinek: januárban ritka esemény vár a heavy metal műfaj hazai híveire. Igazából szinte le sem merjük írni, annyira hihetetlennek és döbbenetesnek tűnik, pedig a hír nem kacsa: Budapesten koncertezik a svéd Sabaton!

0714jpKönnyen lehet, hogy a Judas Priest eddigi legjobb amerikai listás helyezését eredményezi majd a frissen kiadott Redeemer Of Souls lemez. Ebben persze az is vastagon benne van, hogy egyre kevesebb példányszámmal is be lehet jutni a Billboard Top 200 élbolyába.

0714dlNoha több rajongó is erről fantáziált az utóbbi napokban, és tényleg szenzációsan hangzott volna, de természetesen nem Eric Forrest került a Voivodból pár napja távozott Jean-Yves „Blacky” Thériault helyére. Az új embert Dominique Laroche-nak hívják, és már be is mutatkozott a csapattal egy québeci fesztiválon.

0713szaalSokan mondták már, hogy az Ayreon művei színpadra kívánkoznak, és most végre az ő imáik is meghallgattattak: Arjen Lucassen jövőre színpadra viszi a 2004-es The Human Equationt. Még ennél is nagyobb örömhír azonban, hogy a megvalósításban a The Dethronersből ismert Szabó Ágoston is részt vesz.

0713dfRoppant komoly felállású underground buli lesz december 5-én, a budapesti Kék Yukban: a Concerto szervezésében együtt érkezik Budapestre a Dying Fetus, a Goatwhore, a Malevolence és a Fallujah.

0713maTavaly az Egyesült Államokban már teljes egészében előadta 1993-as remekművét, a Covenantet a Morbid Angel a következő amerikai turnén, idén ősszel pedig Európa is megkapja a speciális körútból, ami jár neki. Magyar állomás sajnos nem lesz, de Csehország hálistennek azért nincs olyan messze…

0713thedarknessŐsz elején vonulhat stúdióba a brit The Darkness, akik 2003-as Permission To Land lemezükkel hatalmas sikert arattak, de azóta azért messze nem volt számukra olyan sima az út, mint amennyire akkor sejteni lehetett. A csapat komoly változásokat ígér a jövő év első felére várható új anyagtól.

0712tommyMeghalt Erdélyi Tamás, azaz Tommy Ramone, a Ramones alapító felállásának dobosa. A zenész mindössze 62 éves volt, és annak ellenére is az egyik legismertebb magyarnak számított a világon, hogy származásával sokan a mai napig nincsenek tisztában.

Megműtötték az orvosok Jon Schaffer nyakát, és a jelek szerint minden a legnagyobb rendben ment. Az Iced Earth főnöke most néhány hónapos pihenőre kényszerül, de utána remélhetőleg ereje teljében térhet vissza a koncertszínpadokra.