0712jlKét egykori Megadeth-muzsikus egyesítette erőit egy egyelőre még névtelen projektben. A két zenész időben elég komoly eltéréssel játszott Dave Mustaine oldalán, hiszen Nick Menza dobos a ’80-as évek legvégétől 1998-ig, James LoMenzo basszer pedig a 2000-es években volt tag a csapatban.

0712dbSok amerikai zenész panaszkodik az utóbbi években ismét a tengerentúli rockzenei állapotokról ezért vagy azért. Doug Blair, a W.A.S.P. gitárosa szerint a probléma egyik részét az jelenti, hogy az Egyesült Államokban egyszerűen nincs olyan átjárás a régi és az új zenekarok tábora között, mint Európában.

Júniusban ismét fellépett Budapesten a Scorpions, akik most már nem is akarják előadni, hogy befejezik pályafutásukat. A csapat három oszlopa egy friss interjúban elismerte: annyira jól fogadják őket mindenfelé, hogy eszük ágában sincs abbahagyni.

0208airbourne Gondolj egy ausztrál rockzenekarra! Jó, nem ARRA, hanem egy másikra, aminek budapesti klubkoncertjének nagyobb realitása van! Igen, a megfejtés az Airbourne, ami tavaly nyáron már zúzott egyet az A38 Hajó... szervezésében a Club 202-ben, mert árvíz miatt el kellett költöztetni a koncertet. Most itt az idő, hogy a vintage rockból és stonerből összegyúrt, masszív zenekar visszatérjen, ezúttal már az A38-ra.

0711dcaAll My People címmel közzétette első dalát a Devil City Angels. A zenekarban a Cinderella, a Poison és az L.A. Guns jelenlegi, illetve egykori muzsikusai egyesítették erőiket.

0711blackyHat év után ismét kikerült a Voivod soraiból Jean-Yves Thériault basszusgitáros, azaz Blacky. Az okokat egyelőre nem tudjuk, de a csapatnak nagyon gyorsan új embert kell kerítenie a helyére, hiszen a hétvégén már bulijuk van Québecben.

0711prAz eredeti tervek szerint már idén kijött volna, de végül csak jövő év elején jelenik meg a kaliforniai Papa Roach új nagylemeze, a F.E.A.R. (Face Everything And Rise). A Kevin Churkóval rögzített album igen változatosnak és súlyosnak ígérkezik.

Szeptember 19-én jelenik meg a Threshold új nagylemeze. A brit progresszív metalosok albuma a For The Journey címet kapta, és egyik legizmosabb munkájuknak tartják.

Exceptional címmel új videót tett közzé a Unisonic. Kai Hansen, Michael Kiske, Mandy Meyer, Dennis Ward és Kosta Zafiriou Light Of Dawn című második nagylemeze augusztus 1-jén jön ki az earMUSIC gondozásában.

0630hauntedCutting Teeth címmel közzétett egy új dalt a The Haunted. A svéd neothrasherek friss nagylemeze Exit Wounds címmel jelenik meg augusztus 25-én.

A napokban jelent meg a Guns N’ Roses új koncertvideója, a Appetite For Democracy 3D: Live From The Hard Rock Casino - Las Vegas, és lehet, hogy idén már nem nagyon hallunk majd a zenekarról. Dizzy Reed billentyűs szerint ugyanakkor folyamatosan tervezgetik az új zenék megjelentetését.

0710krampusNapok kérdése, és végre megjelenik a veszprémi Krampüs második nagylemeze. A zenekar felállása ismét teljes, és még egy dalt tettek közzé a Graveyard Blowjobról a már ismert Humanophobic után.

Ahhoz képest, hogy többek között például a doningtoni Download egyik headlinereként is ők domborítottak idén, a Linkin Park frontembere, Chester Bennington egyáltalán nem kedveli a nagy szabadtéri fesztiválokat. A csapat jelenleg épp a friss The Hunting Party lemez kapcsán járja a világot.

0312decBlood Mantra címmel jelenik meg szeptember 25-én, a Nuclear Blastnél a lengyel Decapitated új lemeze. A death metalosoknál új dobos debütál az albumon Michal Lysejko személyében.

0628exoŐsz második felében jelenik meg az Exodus új nagylemeze. A Blood In, Blood Out az első anyag lesz a veterán Bay Area mesterektől a 2004-es Tempo Of The Damned óta, amelyen Steve „Zetro” Souza énekel.

0709brianTiszteletbeli doktori címet vehetett át a newcastle-i Northumbria Egyetemen Brian Johnson, az AC/DC énekese. A frontember a diplomaosztó gálán elmondta: a súlyos beteg Malcolm Young nélkül dolgozó banda elkészült a következő albummal.

0709allenlandeOktóberben már negyedik közös nagylemezét jelenteti meg Russell Allen és Jorn Lande. A két énekesfenomén új albuma The Great Divide címmel jön ki, ám komoly változást jelent, hogy ezúttal Timo Tolkki volt a fő zenei agy Magnus Karlsson helyett.

0613plostValószínűleg jövő év első felében jelenik meg a brit Paradise Lost új nagylemeze. A csapat a nyarat koncertezéssel tölti, de közben elég jól haladnak a friss dalokkal is.

0721vargvikernesHat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 8000 eurós pénzbüntetésre ítélte egy francia bíróság Varg Vikernest, amiért különböző blogbejegyzéseiben rasszista, idegengyűlölő kijelentéseket tett. A Burzum régóta Franciaországban élő főnökét tavaly terrorcselekmény előkészületének gyanújával vették őrizetbe, ez azonban teljesen alaptalannak bizonyult.

0709pestA tavalyi Obsideo lemez bizonyult a holland Pestilence hattyúdalának: Patrick Mameli közzétette a zenekar feloszlásáról szóló hírt, és innentől fogva új projektjére, a Necromorphra koncentrál majd.

0430ifElkészült az In Flames első videója az új albumhoz, a Rusted Nail című számhoz. A Siren Charms lemez ősz elején jön ki, és a megjelenés után nem sokkal a banda ismét fellép Budapesten.

0914maxPandemonium címmel jön ki októberben a Napalm kiadónál a Cavalera Conspiracy új albuma. Max Cavalera ismét megerősítette: a lemez féktelenül brutális lesz, tele gyors tempókkal.

0802mpAz utóbbi hetek-hónapok egyik legfontosabb híre, hogy Endless River címmel ősszel kvázi-új lemezzel jelentkezik a Pink Floyd. A hívek egy része természetesen örömtüzeket gyújtott, hogy húsz év után végre új számokat hallhat majd a csapattól, de létezik egy olyan réteg is a táborban, amelyik korántsem ilyen lelkes – Mike Portnoy például közéjük tartozik…

0803obituaryAz utóbbi évek egyik legsikeresebb zenei crowdfunding-akciója az Obituary nevéhez fűződik: a floridai death metalosok teljes egészében rajongói finanszírozásban készítették el őszre várható új lemezüket. Ugyanakkor a jelek szerint nem mindenki értette, pontosan mi célja volt náluk ennek az egésznek…

0615foreignerIsmét közösen dolgozik majd a klasszikus Foreigner két főarca, Mick Jones gitáros és Lou Gramm énekes. Tartós összeborulásról azonban zenekari keretek között jelenleg nincs szó: a két zenész kölcsönösen kisegíti egymást a következő szólólemezeken.

0817al A Ministrynek ugyan vége, de Al Jourgensen mester természetesen nem képes abbahagyni a zenélést: a megtisztult, jelenleg teljesen józan életet élő legenda Dubweiser néven indított új projektet.

0707asMozgalmas hetek állnak az Angerseed mögött és előtt: a csapat a következő időszakban több fesztiválon is fellép, és legkésőbb a jövő év elején végre első albumuk munkálatait is megkezdik majd.