0601drbNoha a Savatage ma már sajnos csak egy emlék, és a jelek szerint az is marad, az egykori tagok azért nem felejtették el, honnan jöttek. Chris Caffery gitáros például a napokban a Savatage történelem egyik leginkább elfelejtett fejezetéről emlékezett meg.

0410udobandA napokban új koncert DVD-vel jelentkezett Udo Dirkschneider. A Steelhammer – Live From Moscow kiadványt tavaly szeptemberben rögzítették az orosz fővárosban, és pár felvétel alább meg is nézhető róla.

0315panteraHiába arat viharos sikert az I’m Broken Zakk Wylde-dal elnyomott verzióival Phil Anselmo a Down és a Black Label Society közös turnéján, hiába csatlakozik hozzájuk adott esetben Rex Brown is, Vinnie Paul továbbra is mereven elzárkózik egy esetleges Pantera újjáalakulástól. Anselmo eközben elismerte: különösebben nem teljesített jól a dalban Zakk oldalán.

0123ghost2015-ben jelenik meg a svéd Ghost harmadik teljes albuma, amelyhez már szinte teljes egészében megírták a dalokat is. Konkrétumokat még nem árult el a csapat, de egy dolog biztos: nem kívánják ismételni magukat.

Új twitteres felületet indított a Faith No More, és az első bejegyzésből igen beszédes módon akár arra is lehet következtetni, hogy a csapat tizenhét évvel a legutóbbi Album Of The Year lemez után ismét friss dalokon dolgozik. Bár őket ismerve persze a dolog akár egészen mást is jelenthet…

0228crowbarElkészült a héten megjelent új Crowbar album, a Symmetry In Black első videója, amelyet a nyitódalhoz, a Walk With Knowledge Wiselyhoz forgatott a legendás New Orleans-i csapat. Kirk Windstein és a világ egyik legsúlyosabb zenekara június 16-án ismét Budapesten koncertezik.

Távozik a Black Star Riders soraiból Marco Mendoza. A basszusgitáros időegyeztetési problémák miatt kényszerül otthagyni a Thin Lizzy utódzenekarát, a helyére Robbie Crane (Ratt, Vince Neil Band, Lynch Mob) kerül.

0424gdSeason Of The Witch címmel megérkezett az első szöveges videó az új Grave Diggerhez. A Return Of The Reaper már a tizenhetedik stúdióalbum a sorban Chris Boltendahléktól.

0114goatwhoreFBS címmel meghallgatható egy új dal az amerikai Goatwhore új nagylemezéről. A Constricting Rage Of The Merciless az év egyik legbrutálisabb és egyszersmind legtermészetesebb hangzású anyagának ígérkezik.

0530jbA várakozásoknak megfelelően brutálisan jól kezdett az európai eladási listákon a svéd Sabaton új nagylemeze, a Heroes. Joakim Brodénék otthon megcsípték az első helyet az albummal, ám a német piacon besöpört harmadik helyezés alighanem még ennél is komolyabb eredmény.

0530ozzygusLehetséges, hogy – ha nem is véglegesen, de – tényleg leállás következik a Black Sabbathnál a július 4-ei londoni koncert után. Mindenképpen erre utal, hogy Ozzy Osbourne szólófellépést kötött le augusztusra Szöulba – nem nehéz kitalálni, hogy jó eséllyel Gus G is azért mondta le augusztusra esedékes európai bulijait, mert ismét mozgásba lendül az Ozzy-gépezet.

0416sfPrototype címmel még egy új számot mutatott be a görög szimfo-death/blacker Septicflesh. Seth Siro Antonék következő produkciója Titan címmel jelenik meg június 20-án, Európában a Season Of Mist, a tengerentúlon a Prosthetics gondozásában.

0530dugNoha még ki sem hűlt a George Lynch és Ray Luzier társaságában rögzített KXM album, Doug Pinnick szinte máris új projekttel jelentkezik: a formáció neve Grinder Blues, és augusztus 19-én jön ki a bemutatkozó lemezük a Megaforce-nál.

0303guns3dUgyan eredetileg természetesen korábbra ígérték, most úgy fest, július 1-jén végre tényleg a boltokba kerül a Guns N’ Roses új koncert DVD-je, az Appetite For Democracy 3D: Live From The Hard Rock Casino - Las Vegas. A jelenlegi állás szerint azonban nemzetközi mozibemutató nem várható, pedig az eredeti tervek elsősorban ezt helyezték fókuszba.

Meghallgatható egy eddig kiadatlan, instrumentális Led Zeppelin téma, amelynek La La a címe, és a június 3-án esedékes újrakiadások közül a Led Zeppelin II egyik bónusza lesz. Jimmy Page eközben röhejesnek nevezte azt a pert, amelyet a Stairway To Heaven állítólagos lopott témái miatt indítottak ellenük.

0529armageddonKözzétették a Captivity & Devourment című új Armageddon album címadó dalát, amely Christopher Amott gitárvirgázós, súlyos metal csapatának első életjele a 2003-as Three lemez óta. Érdekesség, hogy a zenekar új dobosa Veress Márton, akit a Pokolgépből lehet ismerni.

0528cbIn The Red címmel jelenik meg nyár végén a svéd Crucified Barbara új albuma. A négy csajból álló kemény, metalos rock’n’rollban utazó zenekar októberben Budapesten is fellép.

Megkezdte a munkát a következő nagylemezen a High On Fire. Az egyelőre cím nélküli anyag még csak formálódik, de azt már most is tudni lehet róla, hogy epikus és grandiózus hangzású lesz.

0916metA Sonisphere fesztivál idei Helsinkiben tartott kiadásán végre megtörtént, amire oly sokan vártak évek, sőt, évtizedek óta: a Metallica végre eljátszotta élőben a The Frayed Ends Of Sanityt. Ez volt James Hetfieldék egyetlen saját dala, amelyet eddig még soha, egyetlen alkalommal sem szedtek elő koncerteken.

1205behemothFolytatja a mai extrém metal színtér ostorozását a Behemoth főnöke, Adam Darski, azaz Nergal, aki ismét kifejtette, hogy napjaink brutál csapatainak többsége egyszerűen öncélú és lapos zenét játszik. A Behemoth júliusban Magyarországon is fellép.

0528floorNálunk, illetve a facebookos oldalunkon is kisebb vitát eredményezett Floor Jansen egy múlt heti interjúja, amelyben a Nightwish és a ReVamp énekesnője arról beszélt: a rajongóknak sem jár minden egy zenekartól, amit elvárnak. Floor kijelentései, illetve egyéb, a témába vágó interjúi máshol is felborzolták a kedélyeket, így az énekesnő most egy sajtónyilatkozatban igyekszik helyretenni a félreértéseket.

1114bioAz idei év végén vagy legkésőbb jövőre új albummal jelentkezik a brooklyni Biohazard, akik elég hányattatott visszatérést produkáltak pár évvel ezelőtt a Reborn In Defiance-szel. Billy Graziadei gitáros/énekes szerint a Scott Roberts énekes/basszerrel megerősödött banda legközelebb elég morózus anyagot hoz majd ki.

0514archYou Will Know My Name címmel új klipet készített az Arch Enemy a június 9-én megjelenő War Eternal lemezhez. Ezen az albumon debütál majd a csapat új énekesnője, a The Agonistből érkezett Alissa White-Gluz, illetve a Christopher Amott helyére állított Nick Cordle gitáros is.

Corey Taylor szerint a Slipknot új albuma természetesen gyökeresen más körülmények között készül, mint elődei, hiszen két alapember is hiányzik a felállásból. A Stone Sourből érthetetlen módon kipaterolt James Rootot azonban az egyik legfantasztikusabb dalszerzőként jellemezte, akivel csak valaha is együtt dolgozott.

0528entBedlam Attack címmel közzétett egy dalt a Back To The Front albumról az Entombed A.D., amely ugye valójában az Entombed legutóbbi felállását jelenti a tavaly kilépett Alex Hellid gitáros nélkül. L.G. Petrovék nagyon régóta esedékes új lemeze augusztus 5-én jön ki a Century Mediánál.

0310hellyeahDemons In The Dirt címmel új dalt tett közzé a Hellyeah a hamarosan megjelenő Blood For Blood nagylemezről. Vinnie Paul és a némiképp átalakult felállású csapat az idei FEZEN-en is fellép.

1203maidenMegkezdődött május 27-én este az Iron Maiden aktuális európai turnéja, amely június 3-án éri el Magyarországot. Barcelonában szintén a Budapestre is velük érkező Anthrax játszott Steve Harrisék előtt, Charlie Benante azonban ismét hiányzik a felállásból: innentől kezdve teljesen egyértelműnek tűnik, hogy a dobos zűrös bírósági ügyei miatt valószínűleg nem hagyhatja el az Egyesült Államokat.