0522randyNoha a családtól egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés, a Facebookon több helyen – így például Jeff Scott Soto oldalán – is azt lehetett olvasni, hogy elhunyt Randy Coven. A basszusgitáros korábban számos kiváló zenekart erősített szólisztikus, technikás játékával.

Ismét megjelenik Kátai Tamás 2005-ös nagylemeze, az Erika szobája, ezúttal Oroszországban. Tamás emellett már javában készíti a Thy Catafalque következő albumát is.

0630hauntedChuck Billy, a Testament frontembere is vendégszerepel majd a svéd The Haunted új albumán. A lemez valamikor az év második felében jön ki a Century Mediánál.

Ringer címmel meghallgatható egy új dal a brit Godfleshtől. A szám a legendás indusztriális duó új EP-jén, a június 25-én megjelenő Decline & Fallon szerepel majd.

0505bcJúnius 10-én jelenik meg a Body Count új lemeze, a Manslaughter. A zenekar leforgatta az első klipet is az anyaghoz a már ismert Talk Shit, Get Shot dalhoz, amely – mint az a frissen közzétett dallistáról kiderül – nyitószámként kerül fel az albumra.

0411megadethLemondta a következő egy hónap összes koncertjét a Megadeth, miután David Ellefson basszusgitáros bátyja május 19-én elhunyt. A zenekar honlapjának tanúsága szerint a legközelebbi koncert június 20-án lesz a kanadai Montebellóban – a június 16-ai magyar buli eltűnt az oldalról.

0521ghNagyon komoly szívműtéten esett át tavaly Glenn Hughes. A Deep Purple és a Trapeze egykori énekes/basszusgitárosánál súlyos, csaknem végzetes komplikációk jelentkeztek, és nemrég az aortabillentyűjét is ki kellett cserélni.

0521narciszÖnálló projekttel jelentkezett Máris Viktor, azaz Nárcisz, a Bálnalovas és a Dereng frontembere. A Yornkék nem rock vagy pláne metal, hanem inkább melankolikus, elektronikus hatásokkal teli, de alapvetően kategorizálhatatlan zene, amelybe természetesen bele is lehet hallgatni.

Nem kérdés, hogy a Metallica még a metalos közönségen belül is végletesen megosztó zenekarnak számít, azon kívül pedig szintén: Nagy-Britanniában most például azon megy a vita, vajon jó döntés volt-e a Glastonbury Fesztivál szervezőitől Hetfieldéket felkérni az esemény idei headlinerének.

0521biersackHa még nem tudtuk volna, mire van szüksége a világnak, hát a Black Veil Brides frontembere, Andy Biersack megadta a választ: egy szólóprojektre személyesen tőle. A vállalkozás Andy Black művésznév alatt fut majd, és They Don’t Need To Understand címmel máris elkészült egy klip.

0521somMegjelent a Stones Of Madness első EP-je. A zenekar énekese az a Kelly Shaefer, aki az Atheistben szerzett magának nevet a szakmában, fő társa pedig a Dry Kill Logicból ismert Scott Thompson gitáros.

0521floorA Nightwish új énekesnőjére elég rendesen rászakadt a rajongók szeretete, mióta bekerült a zenekarba. Floor Jansen ennek ellenére nem érzi úgy, hogy kötelessége lenne minden helyzetben a hívek rendelkezésére állnia.

0521avatÚj EP-n dolgozik a Leif Edling vezette Avatarium. A zenekar következő kiadványa valamikor év végén jelenik meg.

0410geezerEzer dollárt ajánlott fel Geezer Butler, a Black Sabbath basszusgitárosa ahhoz a nyomravezetői díjhoz, amelyet egy civil szervezet tűzött ki huszonöt macska elpusztítójának felkutatása érdekében.

0520maidenMár csak két hét, és ismét Budapesten köszönthetjük az Iron Maident, akik az Anthrax előzenekaroskodása mellett adnak koncertet a Papp László Sportarénában. A két legendás csapat Olaszországból érkezik majd hozzánk már a budapesti koncertet megelőző napon.

0520cocPepper Keenan szerint egyre közelebb kerül annak az ideje, hogy visszatérjen Mike Deanhez, Woody Weathermanhez és Reed Mullinhoz a Corrosion Of Conformitybe. A Down gitárosa úgy véli, a dolog alapvetően csak a gyakorlati részletkérdések pontosításán múlik.

0803jhA Metallica frontembere lesz egy dokumentumfilm-sorozat narrátora. A The Huntot júniustól mutatja be az amerikai History Channel, és előbb-utóbb vélhetően Európában is látható lesz.

0520etidFrom Parts Unknown címmel érkezik július 1-jén, az Epitaph kiadó gondozásában az Every Time I Die új nagylemeze. A Thirst című dal máris meghallgatható róla, a videó pedig egy összefüggő klipsorozat első darabja.

0503priestMarch Of The Damned címmel egy újabb teljes dalt tett közzé a Judas Priest a július közepére várható Redeemer Of Souls nagylemezről. A szám ugyanazt a hagyományőrző vonalat követi, mint a már ismert címadó.

0519oafNem tudjuk, emlékszik-e bárki is a 2010-ben egyetlen lemezt kiadott black/death metalos The Order Of Apollyonra, de most úgy tűnik, a zenekar ismét életre kelt. Erre utal legalábbis az a Creeping Death feldolgozás, amit most közzétettek.

0519helmetOktóber 25-én ismét Budapesten lép fel a Helmet. Page Hamiltonék ezúttal speciális turnéval érkeznek Magyarországra, és teljes egészében eljátsszák majd idén húsz éve megjelent klasszikus lemezüket, a Bettyt.

0519vivUgyan ő maga szinte csak amúgy mellékesen jegyezte meg ezt egy aktuális terveiről szóló, kifejezetten optimista kicsengésű beszélgetésben, sajnos rossz hírek érkeztek Vivian Campbell állapotáról. A Def Leppard és a Last In Line gitárosa limfómás megbetegedéssel küzd, és a jelek szerint a tavaly már visszaszorított kór most kiújulni látszik.

Érdekes óriásplakátokra figyelhetett fel, aki az utóbbi napokban nyitott szemmel járt Budapesten: ezek szerint június 16-án, este 18.30-tól egy Szabadságkoncert című, nagyszabású rendezvényt tartanak a Hősök terén, a Scorpions és az Omega fellépésével.

Július 7-én jelenik meg a Magna Carta kiadónál a Pinnick Gales Pridgen projekt második nagylemeze, amely szimplán a PGP2 címet viseli. Eric Gales, dUg Pinnick és Thomas Pridgen új albuma egészen hasonló nyomvonalon mozog majd, mint tavalyi elődje.

0519danceHosszan tartó, súlyos betegség után, a múlt héten meghalt Révi József, az egykori Dance gitárosa. A zenész a Dance előtt egy átmeneti ideig a Pokolgépben is gitározott a '80-as években.

0518philrexA napokban megjelent új Down EP mellett a speciális panterás vendégszereplésekről szólnak Phil Anselmo utóbbi hetei: a Pantera egykori énekese több ízben is eljátszotta a Black Label Societyvel az I’m Brokent a közös turnén, most pedig volt kollégája, Rex Brown zenekarával, a Kill Devil Hill-lel nyomta el a Mouth For Wart az ohiói Rock On The Range fesztiválon.

0518ronnyJúnius 23-án szólólemezzel jelentkezik Ronny Munroe, a Metal Church énekese. Az Electric Wake című albumról máris közzétettek egy dalt Ghosts címmel, benne egy illusztris vendéggel.